2025. június 2. Nagyon szép – és elsőre elég lehetetlenül hangzó – felkérést kaptam Dejcsics Konrád atyától, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatójától három évvel ezelőtt, ebből született meg az a nyolc portréból álló fotókiállítás, ami tavaly volt látható a pannonhalmi Boldogasszony-kápolnában. A 2024-ben kereken 800 éve felszentelt bazilika történeti időtávját próbáltuk meg emberi léptékre lefordítani és ezáltal átélhetővé tenni Balázs Attila fotóriporter barátommal, amikor nyolc 100 éves honfitársunkról készített nagy méretű portréval jelképeztük azt a nyolc évszázadot, ami gondolatban visszavezet minket a történelemórák homályába vesző 1224-es évbe. Horányi Attila írt a kiállításról szép szöveget a Pannonhalmi Szemlébe, amiben az egyik portréfotón látható arcról úgy mesél, mintha egy tájat írna körül részletesen:
„Kalász István arcát nézem. Szemei aszimmetriája ragadja meg először a figyelmemet: a bal kevésbé, míg a jobb egy hajszálnyival nyitottabb, és ez éppen elég ahhoz, hogy fénye legyen […]. E szempárról határozottan az az érzésem, hogy néz, ráadásul kutatóan néz, ezt az érzést az árnyalatnyival zártabb, fénytelenebb, mintegy háttérbe húzódó, majdhogynem takarásból figyelő bal szem erősíti is. A fotográfus e megfigyelő szempár előtt tevékenykedik, ahogy én is, mi is ott állunk, és az a kényelmetlen érzésünk lehet, hogy felmér minket. Ebből pedig nem jövünk ki jól: a pengevékony ajkak határozottságot, markáns véleményt árasztó látványa előtt saját (jelen)létünk nem tud nem esetlegesnek hatni, saját magunk számára is. […] A férfi orcáját, egészen magasra felhúzódó homlokát és halántékát bőven tarkítják kisebb-nagyobb májfoltok, az idő múlásának ezek az egyértelmű jelei, amelyek helyenkénti sűrűsége és sötétsége egészen taktilissé teszi ezt a fotográfiát. Tudom, távoli a hasonlat, és mégis: e foltok Rembrandt kései (ön)portréinak fényt megjelenítő ecsetnyomai inverzének tűnnek számomra. És/de: távoli vagy sem, az élet vége felé is kutató tekintet meghatározó helyzete fotográfusi szándék nélkül is hozzáköti a Rembrandt önarcképekhez a Kalász Istvánról készített portrét.”

2025. június 1. Agnes Denes piramisait is lehet nagyon szeretni, meg persze a szuperhíres Búzamező és Fahegy projektjeit, de nekem ez a rózsákról készült röntgenkép alapján készült szitanyomata tetszett a legjobban a Szépművészeti Múzeum ma záró kiállításán. Egyszerűen gyönyörű, mármint egyszerű is és gyönyörű is – de persze csak élőben élvezhető igazán.
Valamiért Adolphe Braun dáliacsendélet-fotóját juttatta eszembe, amit nemrégen láttam az Albertina Modernben, pedig alapvetően nem sok közük van egymáshoz azon kívül, hogy növényeket ábrázolnak. Én mégis azt éreztem, hogy mindkét kép annyira plasztikus, hogy szinte valóságosabbak rajtuk a virágok, mint az életben. Braun 1854-ben, Denes 1980-ban örökítette meg a virágokat, 126 év eltéréssel, de hasonló kiélezett figyelemmel. Nagyon jó, hogy ilyet is tud a fotó, messze nem csak ábrázol, hanem segít jobban látnunk, sőt, jobban éreznünk.
https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/a-logika-rendszerei-a-rendszerek-logikaja-agnes-denes-muveszete

2025. május 31. Úgy tűnik, hogy a borsodi lokálpatrióták támadást indítottak az 1. kerületben! :) Helyesek a kis rajzocskák és amúgy is bírom az ilyen akciókat. Ti mindegyik épületet felismeritek (én balról a harmadikat nem tudom)? Nekem a miskolctapolcai barlangfürdő tetszett, jópofa átirat. Mindig meglepődöm, hogy Miskolc „csak” a negyedik legnagyobb város az országban Budapest, Debrecen és Szeged után.

2025. május 30. Mindig nagyon örülök, ha egy szakértő ír egy témáról és teljesen más fénytörésbe helyezi az összefügéseket, mint most Pap Zsigmond közlekedésmérnök az idén 110 éves budapesti buszozás kapcsán a Heti Fortepanon – Bereczky Ákos szerkesztői segítségével. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy a 7-es buszcsaládot azért kellett percenként közlekedtetni a Rákóczi úton, mert a tervezőmérnökök számítása nem jött be és az utasok nem a metróról a Batthyány téren a 19-es villamosra átszállva utaztak Belvárosból Kelenföldre, hanem a 7-est rohamozták. A Capa Központ és a Fortepan közös blogjának mai cikke erre található: https://hetifortepan.capacenter.hu/budapesti-buszozas-110

2025. május 29. Az idei Pulitzer-díjat Doug Mills és Moises Saman nyerték a két fotós kategóriában.
Mills 1983 óta Washingtonban fotóriporter – 4 év UPI, 15 év AP, 23 év New York Times. Hervasztóan unalmasnak hangzó karrier, valószínűleg protokoll-protokoll hátán negyven éven át. A díjazott sorozata egy középszerűen komponált fényképsor, de a díj mégis megérdemeltnek mondható: a fő képen a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány kiemelt pillanatát kapta lencsevégre Mills, konkrétan látszik a golyó a fényképén, ami épp elsüvített Trump feje mellett. A fotográfia visszássága, hogy néha tényleg a pillanat művészete – bár általában a közhiedelemmel ellentétben nem az.
Moises Saman képeinek viszont kevés köze van a pillanat elkapásához. Saman a nemrégiben felszabadított szíriai Szajdnaja börtönkomplexumot fényképezte, amelyet Aszad vágóhídjaként is emlegettek. A fotók itt is elég közepesek, ha nem tudnánk hol vagyunk, sok közülük totál érdektelen lenne, ergo a vizualitásuk nem áll meg magában. De azért némelyik megrázó, például amelyiken az egyik börtönfalat beborító elmaszatolódott ujjlenyomatok láthatók, amelyeket a nyilvántartásba vételkor hagytak a többnyire politikai fogvatartottak. Ennek megmutatásához fénykép kell, itt nem megy sokra a verbalitás.
A sajtófotó pályázatok próbálják egy-két évtizede újradefiniálni magukat, hogy ne csak az erőszak ábrázolásáról szóljanak. És egyáltalán, hogy ne csak annyiról szóljon egy fénykép, amit ábrázol – hagyjon terepet a fantáziának is. De közben be vannak szorulva az iparági hazugságba, ugyanis minden sajtótermék azzal házal, hogy az objektív igazságot csak nála lehet megkapni. Ezért vergődnek a zsűrik a különböző elvárások között és gyakran olyan hangulatfestő fényképeket díjaznak, amiken ugyan nem breaking news típusú harsány eseményt látunk, de azért a megszokott „légy a falon” típusú, észrevétlen fotóriporteri attitűddel készültek, ami szerint a fotóriporter nem avatkozik közbe, csak dokumentál. Őrületes nonszensz, hiszen bármely hely, ahová belép valaki egy fotógéppel a kezében, óhatatlanul és azonnal megváltozik.
A hardcore fotóújságírástól való ellépés és az el nem érhető objektivitás hajszolásához egy seggel kéne két lovat megülni, ami tudvalevőleg nem megy. Végül itt is két elég közepes anyag kapott díjat, amit elvitatni mégsem lehet, de átütőnek se igen lehet nevezni. Persze minden zsűrizés a kompromisszumok művészete és sokszor a legkisebb közös többszörös nyer, aminek még maguk a zsűritagok sem tudnak őszintén örülni. De attól tartok amíg a sajtófotós szakma kétféle irányba húz, nehéz lesz igazán jó és izgalmas eredményekre jutni.
https://www.pulitzer.org/winners/22680
https://www.pulitzer.org/winners/22686

2025. május 27. Délutánonként gyönyörű a Rippl-Rónai színkavalkád a Capa Központban. Befotóztam az ablak melletti feliratot is, szórakoztató adalékként. Idemásolom a szövegét:
A nagy méretű ólomüveg ablakot Rippl-Rónai József festőművész tervei alapján Róth Miksa üvegművész készítette Ernst Lajos műgyűjtő felkérésére 1912-ben.
A három tervet azzal a megjegyzéssel küldte meg Rippl-Rónai Ernstnek, hogy csak a harmadik verziót választhatja, esetleg az első vagy a második színeivel. „Talán jólesik majd az emberek pillantásának kijövet ezt a csokor tarka mezei virág” – mondta aztán a festő az ablak behelyezésekor.

2025. május 26. A várban olvasgattam a jóízű szöveget a bautzeni Mátyás-domborműnél, a Hilton oldalában, amikor életemben először észrevettem egy faragott kőzműtáblácskát. Ez a műfaj akkor jó, ha nem látszik, minél kevésbé szúr szemet. Ez persze mindig nehéz, mert az alkotók általában szeretik a kézjegyüket hátrahagyni, vagy csak hanyagok és nem érdekli őket a „vizuális környezetszennyezés”, amit okoznak.
(Apám tipográfus volt, így a láthatatlan tevékenykedést jól értem, úgy tartják ugyanis, hogy a könyvtervező minden alkotóelemet készen kap, a szöveget az írótól, a képeket az illusztrátortól, a fontot a betűtervezőtől, ő „csak” az üres teret adja a kötethez.)
Amúgy pedig kedvelem a városi hieroglifákat, a gyerekeknek csináltam is egy városi nyomkereső sétát a Covidban, amiben ezeknek a tábláknak a jelentését kellett megfejteniük. Rengeteg van belőlük bármerre jár az ember. Ez itt például egy 1,8 méterre és 0,8 méter mélyen lévő 300 mm átmérőjű vízvezetékre csatlakozó tűzcsapot jelez. Annak is örvendtem, hogy a jelzett tűzcsapot a burkolatba süllyesztették, hogy ne rondítsák el a vár utcaképét, dicséretes, ha már egyszer olyan kevés maradt meg a középkori Budapestből.

2025. május 25.
Gödi giccs
– írta Csetdzsi Píti verse
Göd fölött a nap már lemenőben,
búzatenger ring a szélidőben.
Pipacs ég, mint láng a földi mennyben,
árnyak úsznak arany fényözönben.

2025. május 24. A Zene Háza Listen. című kiállítása elég érdekes utazás, engem a kanadai katajjaq dalolás varázsolt el különösen. Ez a Baffin-szigetek tradicionális, torokhangú inuit éneke, amelyben két nő összekapaszkodva, egymás szemébe nézve versengve felelget egymásnak addig, amíg ki nem fogynak a levegőből és el nem nevetik magukat. Már a felnőtteknél ritka közelség is szokatlan feszültséget hordoz, amit tovább növel a kántálás ritmusának visszatérő ismétlődése és mindennek az egyszerűsége – borzasztó erős pillanatok sorozata. https://zenehaza.hu/ese.../listen-zenei-utazas-a-vilag-korul

2025. május 23. Makovecz Benjáminnak, a híres építész fiának, 1980-as évekbeli fővárosi csavargásaikor készített lírai városportréi újra és újra elvarázsolnak. A belső udvarokban rejtőzködő kerteket bemutató Budapest100 apropójából írt N. Kósa Judit a városi zöld alakulásáról a Capa Központ és a Fortepan közös blogjára. A kert átmenet a vadon és az ember által épített környezet között, de ebben a cikkben inkább olyan helyzeteket látunk, amiben a természet a város ellenében próbál meg a szakadék szélén kapaszkodva megmaradni. Persze a Csernobil környéki városokról készített fotókat látva tudjuk, hogy az erőviszonyok valójában fordítottak, mindenképp a növények élnek túl végül. De szerencsére a cikkben ábrázoltnál kevésbé szürke, szerencsésebb korba születtünk, amikor mindenki számára egyértelmű, hogy a zöld nem ellenségünk, sőt. Vetkőzzük le a zöldvakságunkat és az általában észre sem vett városi növényzetet tüntessük ki a figyelmünkkel! https://hetifortepan.capacenter.hu/belso-kertek-udvarok

2025. május 22. Tudja az ember, hogy a 20. század elejére metropolisszá nőtte ki magát Budapest, de az olyan apróságokból lehet ezt még jobban megérezni, mint az állatkert nyitvatartása, amit az MNG szecessziós plakátkiállításán lehet csekkolni. Voit Ervin 1912-es plakátján láthatjuk, hogy naponta 18 órán (!) át, reggel 8-tól hajnali 2-ig volt nyitva az székesfővárosi állatkert. Délután 5 és 7 óra, illetve este fél 9 és fél 12 között szimfonikus hangversenyt is adtak. Mondjuk ez utóbbit nem tudom mennyire értékelték a litográfián lévő pingvinek. :) https://mng.hu/.../az-elet-muveszete-szecesszios...

2025. május 21. Egy több rétegű csendélet a Balogi Húsáruházból, ami – azt hiszem ebben egyetérthetünk – nem igényel különösebb kommentárt.

2025. május 20. Az 1862-es londoni világkiállításon Magyarországot többek között egy népviseleti fényképsorozattal mutatták be. Az önmagában nemzeties tett volt, hogy már a kiegyezés előtt önállóan mutatkozhatott be Magyarország; a bemutatót szervező Jankó Vince pedig elfogadó volt a kisebbségekkel is, a fotósnak azt írta: „hol több faj él együtt, két-három kép is lenne szükséges”.
Tiedge János elveszettnek hitt, kézzel színezett fotói részben a londoni Victoria & Albert Múzeumból kerültek elő, mert a brit muzeológusok digitalizálták és onlájn elérhetővé tették a fotósorozatot, így akadhatták rá magyar kollégáik. A szabad tudásmegosztás újabb örömteli példája!
Nekem egyértelműen ezek az önmaguk karikatúrájává kiszínezett figurák tetszettek a legjobban: egy pesti arisztokrata család kapusa, inasa és kocsisai. Még egy paksi csoportképet is alaposan megnéztem azért, mert itt éltek nagyszüleim, sok nyáron fürödtem itt a Dunában – persze nem 163 éve, amilyen messzeségből a fotók alanyai néznek vissza ránk.
Vizuálisan sokszor repetitív, de annyira korai hazai fotóanyag ez, ráadásul az ország sok területéről, ami ritkaságszámba megy. Szeptemberig meg lehet nézni az eredetiket a Néprajzi Múzeum egyébként teljesen elrajzolt alaprajzú tereiben: https://www.neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2025/magyarorszag-szinezve.-rejtozkodo-fenykepek-1862-bol.html

2025. május 19. Dezső Tamás „Tout se met à flotter (summer)” című tavalyi képe lényegében megérthetetlen – mint a jó művészet általában. Ez itt csak egy kis részlete kinagyítva. Írni róla szinte hiábavaló, mert muszáj a 2x3 méteres művet élőben látni, akkor viszont semmilyen magyarázatra nem szorul a zsenialitása, annyira magával ragad mindenkit – ahogy arról két művészeti vásár közönségét nézve volt alkalmam nemrégiben megbizonyosodni az Einspach Galéria standján. Számomra az a csoda a legizgalmasabb, ami nem veszti el rejtelmességét akkor sem, ha leleplezik: ez a furcsának ható mű „csak” egy színes fotó inverzbe fordítva. Elegánsan egyszerű gesztus, mégis földöntúli és grafikai hatású látványt eredményez és ezzel táncba hív...
Ehhez a növények – és minden élőlény – létezésének rejtelmeit kutató munkához ez az idézet szerintem közelebb visz: „A tölgy, amely kicsiny növényből nagy fává terebélyesedik, még ugyanaz a tölgy, noha egyetlen anyagrészecskéje és az arányai sem maradnak ugyanazok. A gyermekből férfi lesz.” – David Hume, Értekezés az emberi természetről, 1739
Most bármely égtáj felé indulunk DT kiállított munkáiba botolhatunk, ugyanis a Budapest Galéria Pillanatnyi elmék, a Magyar Nemzeti Galéria Élőhely, de a Pannonhalmi Főapátság Ösvények és átjárók című kiállításán is szerepel munkája. Nagyon helyesen!
Azért érdemes Tamás honlapján megnézni ezt a melót, hátha így is átjön valami a műből: https://tamas-dezso.com/Tout-se-met-a-flotter-summer

2028. május 18. Nem tudom hányan tudják kitalálni, hogy mi ez a betűsor a képen. Annyit segítek, hogy a Deák téri evangélikus templom második emeleti karzatának előterében, az egyik ablakkereten van. Ez a harangjáték hangolása, azaz a zenei ábécé betűi a harminc harang által kiadott hangokat jelölik. Közvetlenül mellettük pedig az elektromos galambriasztó berendezés agya kapott helyet.

2025. május 17. 90 éves lenne Szalay Zoltán fotóriporter, a Capa Központban éppen megtekinthető Magyar Sajtófotó Kiállítás és a hozzá tartozó pályázat atyja. Elképesztő időutazás a képeit nézegetni (márpedig én most véignéztem a Fortepanon található 5500 kockáját): Bodrogi, Géczy és Törőcsik nevetése az 1965-ös szilveszteri műsor felvételén elragadó. Kéri Gáspár írta meg Zoli életpályáját felesége, László Ági segítségével a Heti Fortepan blogra.
A szereplők közül már csak Bodrogi él, a fotóst is ideszámítva. Sőt, a helyszínt is, hiszen a Magyar Rádió 6-os stúdióját a Pázmány új kampusza miatt elbontották. Elég furcsa volt az idén 200 éves MTA székháza előtt a járdába vésve olvasni a világhírű akusztikájú 300 m²-es egykori stúdió tervezőinek emlékfeliratát, négy évvel az épület szanálása után.
De a Fortepannak és főleg a szabad felhasználásnak köszönhetően Zoli képei nemcsak megmaradnak, de bárki számára hozzáférhetők, érdemes nézegetni őket: https://hetifortepan.capacenter.hu/szalay-zoltan-90

2025. május 16. Vannak fotók, amik az egész emberiség gondolkodásmódjára hatással tudnak lenni. Ez a három, a Földet ábrázoló NASA fotó egyenként is felfoghatatlan, de így egymás után végképp őrület nézegetni őket.
Az első a „Földkelte” című, amelyet a Hold felé tartó Apollo 8-on William Anders amerikai űrhajós készített 1968 karácsonyán. Próbáljuk meg visszarepíteni magunkat időben és elképzelni, hogy mit jelenthetett a ’60-as években meglátni így a bolygónkat!
A második fotó a „Kék üveggolyó”, amelyet szintén a Holdra tartó Apollo 17 misszió egyik amerikai űrhajósa, Ron Evans vagy Harrison Schmitt készített 1972 decemberében. Képzeljük el azt is, hogy milyen lehetett ötvenhárom évvel ezelőtt nemcsak a tudósoknak elhinni, hogy a Föld kerek, hanem látni a Földgolyót!
A harmadik fénykép pedig a „Halványkék pötty” című, amelyet a Voyager-1 űrszonda készített Földünkről, 6 milliárd (!) kilométer távolságból 1990 februárjában. Igen, az a kis pötty a fénypászma közepén a Föld.
Mindegyik fotó a maga idejében megrázta a világ közvéleményét, és ugyan az első kettő ma már nem tűnik meglepőnek, viszont a harmadik még mindig őrületesen tudja érzékeltetni az univerzum letaglózó méreteit – pedig már 35 éve nézegethetjük ezt a fotót is. Az 1977-ben kilőtt Voyager-1 ma már 24,8 milliárd kilométerre van tőlünk és ezzel a Földtől legtávolabbi, emberek által készített tárgy. Hatalmas távolságnak hangzik, és persze az is, de mondjuk a göncölszekér legközelebbi csillaga 79 fényévre van tőlünk, a Voyager-1 távolságát fényévre átszámítva, az űrszonda csupán 0,0026 fényév távolságot tett meg mióta 48 éve kilőtték. Viszont még mindig irányítható, épp most indították újra több, mint két évtized után a hajtóműveit.
Felfoghatatlan!

2025. május 14. Akkor is furcsa volt, hogy a fiam pulóveréről ismerős figurák jöttek velem szembe a Ludwig Múzeum GYIK kiállításán, ha tudja is az ember, hogy Keith Haring pop-art és graffiti művész motívumai nemcsak erre az 1990-es fehéraranyozott szárnyasoltárra, hanem mindenféle mainstream felületre – ruhákra, játékokra, plakátokra, jelvényekre – is nagy számban rákerültek. Nem csoda, elég jól néznek ki, még a kamasz fiamnak most is tetszenek, miközben alkotójuk már 35 éve halott! https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/gyakran-ismetelt-kerdesek-gyik

2025. május 13. A World Press Photo pályázat dél-amerikai régiójának hosszútávú projekt kategóriáját Federico Ríos kolumbiai fotós A kétségbeesett remény ösvényei című sorozatával nyerte meg, amelyet a New York Times számára készített.
Elsőre az is meglepő, hogy mit keresnek Közép-Amerikában afgán és kínai menekültek, de leginkább a menekültáradat méretei a letaglózóak. Az Észak- és Dél-Amerikát is hosszan átszelő pánamerikai főútvonal Kolumbia és Panama határán megszakad, ezért itt, a Darién régióban 100 kilométernyi úttalan mocsárerdő és a helyi kartellek leküzdése vár az USA-ba eljutni próbálókra. A fotósorozat leírása szerint 2021 óta 100 országból (!) 1 millió ember vágott itt át. Tömegjelenetek a dzsungelben.
Senki nem indul neki egy ilyen embert próbáló útnak jókedvében, pláne nem gyerekekkel, ez idáig tiszta sor. De mit kezdjen ennyi emberrel az Egyesült Államok, akik folyamatosan érkeznek? Nagyon nehéz kérdések és nem tudom vannak-e itt jó válaszok. https://www.worldpressphoto.org/collection/photo-contest/2025/Federico-Rios/1

2025. május 11. #piac

2025. május 10. Jó címet választottak a PIM írói naplókat bemutató kiállításának: Halálom esetén elégetendő. Az itt látható installáció ütött meg leginkább, valahogy érzékeltette velem, hogy mit is jelent, hogy valaki öt-hat-hét évtizeden keresztül naplót vezet. Jó önreflexiós gyakorlat lehet – én sosem írtam naplót. https://pim.hu/kiallitas/halalom-eseten-elegetendo

2025. május 9. Farkas Berci után pont 45 évvel fog hamarosan az űrbe röppenni a második magyar űrhajós, Kapu Tibor. Ennek alkalmából Balázs Zsuzsával végigtekintettünk a csúcsra járatott űrkultusz alakulásán a Heti Fortepan fotóblogon – amely a Capa Központ és a Fortepan együttműködésében jelenik meg. Azt tudtátok, hogy a két űrbe szökellő honfitársunk egymástól kevesebb, mint tíz kilométerre nőttek fel Szabolcsban?! Komoly! :) https://hetifortepan.capacenter.hu/urkultusz

2025. május 8. A házunk udvarán álló gesztenyefát nézve furcsa elgondolni, hogy az egy-két hete még meztelenül meredező ágak hogyan tudnak ilyen hirtelen virágba és levélbe borulni. Ha egy kupacba halmoznánk ezeket a leveleket és a virágokat, akkor nehéz lenne elképzelni, hogy ez a mennyiségű anyag hová volt „elrejtve” a még kopár fában.
Egyébként a retina felépítése miatt az emberi szem a zöld szín tartományán belül tudja a legtöbb árnyalatot megkülönböztetni, talán ezért is örülünk annyira a tavasznak!

2025. május 7. Orosz István egészen különleges alkotó: az a könnyedség, amivel a legmagasabb szintű mesterségbeli tudást és klasszikus műveltséget tudja vegyíteni a könnyed játékossággal, ámulatba ejtő. Frappáns ars poeticája így hangzik: „Vannak dolgok, amiket el tudok képzelni és le tudok rajzolni. Vannak, amiket el tudok képzelni, de nem tudok lerajzolni. Vajon le tudok-e rajzolni valami olyat, amit nem tudok elképzelni? Ez az, ami igazán érdekel.”
István munkáiból egyszerre értünk mindent és nem értünk semmit – pont, mint az életben. Mivel lehetetlenség rengeteg munkája közül választani, ezért most ide azt a bogárábécét teszem, amit még a huszonhárom éves Orosz István készített 1974-ben és egész gyerekkoromban a konyhánk falán lógott. Számomra meghatározó látvány. Ahonnan a legtöbben ismerhetik OI-t, az a legendássá vált Tovarisi konyec rendszerváltó plakát. Új kedvenceim pedig azok a fatárgyai, amik az Istvánra oly jellemző perspektívacsapdát háromdimenziós, de persze sík tárgyként is meg tudják valósítani.
Június 22-ig még meg lehet nézni nagyszabású egyéni kiállítását a balatonfüredi Vaszary Galériában. Érdemes! Nemcsak az egyik teremben lévő labirintus miatt nem tudjuk a tárlat végére, hogy hol áll a fejünk: itt szinte semmi nem az, aminek elsőre látszik! És jók a falszövegek – köszönhetően Török András kurátori munkájának –, hasonló hangvételűek, mint a melók. Érdemes átböngészni a nagyon törökandrásos életrajzot, a Hogyan tervezz plakátot? című szekciószöveg pedig így hangzik:
„Ha plakátot kell tervezned, először próbáld meg írásban összefoglalni az elképzelésedet. Aztán kezdd el egyszerűsíteni a szöveget, hagyd el a haszontalan mondatokat, a fölösleges frázisokat, a töltelékszavakat. Arra koncentrálj, hogy csak a legszükségesebb elemek maradjanak meg. Ha elkészültél, olvasd át újra, mire jutottál; biztos, hogy találni fogsz még fölösleges részleteket. Dobd ki azokat is könyörtelenül! Ha már egyetlen betűre sem lesz szükséged, akkor vagy kész a plakáttal.”
https://www.vaszarygaleria.hu

2025. május 5. Nemrégen bejutottunk Budapest legnagyobb medencéjét, a Gellérthegyi Gruber József-víztárolót megnézni. Már az előterek retró hangulata is elbűvölő (különösen a főváros vízvezeték-gerinchálózatának kissé gyermeteg mozaik verziója a ’70-es évekből), de a medence 106 lekerekített oszlopa a víz alatti hangulatvilágítással felpimpelve kifejezetten diszkóhangulatú. Furcsa volt 5000 négyzetméterre szétterítve látni a pohár vizet, amit megiszunk – ráadásul van még egy tükörpárja a medencének, ami még egyszer ekkora. A kijáratnál kitöltött kvízből megtudtuk, hogy átlagosan száz liter vizet használunk el fejenként minden nap (mindig reggelente van a csúcs). Brutál magas számnak hangzik.

2025. május 2. 75 évvel ezelőtt, miután rápihentek az elvtársak a munka ünnepére, 1950. május 2-án belecsaptak és egy dunai halászfalucskát elkezdtek Sztálinvárossá fejleszteni. Eredetileg Mohács lett volna a célpont, de miután Tito az imperializmus láncos kutyájának állt és így Jugoszlávia kiiratkozott a Szovjetunió szövetségesei és az építendő vasmű potenciális felvevőpiacai közül, új helyszínt kellett keresni, így esett a választás Dunapentelére. Az ideológiailag vezérelt városfejlesztések furcsaságairól Zubreczki Dávid írt Dunaújváros példáján keresztül a – Capa Központ és a Fortepan együttműködésében megjelenő – Heti Fortepan blogra: https://hetifortepan.capacenter.hu/sztalinvaros75

2025. április 30. Nemrégiben újra a hírekbe került egy észt-orosz határvillongás, mert az oroszok az észtek által kirakott határbójákat összeszedték a Narva folyóról.
Erről eszembe jutott az európai határkerítésekről szóló Walls of Power kiállítás, amit 2019-ben rendeztem a Rencontres d’Arles fotófesztiválon és benne a kiváló francia fotós, Jérémie Jung sorozata egy a magyarral nyelvrokon finnugor kisebbségről, a szetókról. Ennek a kis ortodox keresztény népnek a lakóhelye Észtország délkeleti és Oroszország északnyugati részére esik, ahová az észtek kerítést terveznek építeni évek óta, ami kettéválasztaná a szetók nem hivatalos királyságát. Az orosz oldalról keveset lehet tudni, de néhol valószínűleg azon az oldalon már állnak kerítésszakaszok.
Ezen a képen egy fiatal szeto nőt látunk a Paaspäiv ünnepségen, azaz az átváltozás ünnepén Obinitsában, Szetoföld észt részén. Az tetszik különösen benne, hogy a finnugor nyelvrokonságunk mellett mennyire hasonlít a mi kalocsai mintánkra az itt felbukkanó tradicionális szeto motívum. Érdemes Jérémie többi képét is végigböngészni: https://www.jeremie.eu/setomaa-estonia-russia

2025. április 29. Mondja nekem valaki, hogy nem egy Tandori Dezső veszett el ennek a szabadversnek a létrehozójában! Kétféleképpen közelíthetjük meg a helyzetet: a jelentést elengedve dallamosan énekelve a szócsokrot, vagy a bikkfanyelv-szótárt felcsapva izzadságos munkával kihámozhatjuk a tényleges jelentést. Tulajdonképpen mindkettő elég szórakoztató eredményre vezet!

2025. április 28. Tegnap zártunk a Capa Központban egy általam rendezett vetítéses kiállítást, amiben Klaus Pichler kiváló osztrák fotósnak ez a nagyon szerethető képe is látható. A tárlat kapcsán a legtöbbször azt kellett bizonygatnom, hogy Klaus sorozata valóban az osztrák főváros kocsmáit ábrázolja. Magyar szemmel annyira ismerős jelenetek zajlanak a fényképeken, hogy biztosak vagyunk benne, ez nem lehet Nyugat-Európa, ilyen valóságok csak Kelet-Európában adódnak. És mégis, ilyen is Bécs. Szerintem érdemes azon elgondolkodni, hogy a nyilvánvaló különbségek ellenére egy folyamatosan globalizálódó világban hasznos-e Kelet-Európáról kizárólag a kelet–nyugat hidegháborús bináris ellentétrendszerben gondolkozni?! Illetve a dokumentarista fotósok ellen gyakran felhozott vád, hogy a „nyomorpornót” hajszolnák is árnyalandó, ugyanis mindig a társadalom szélén élnek azok, akik rossz életkörülményeik elől menekülve ugyan, de létrehoznak olyan közösségeket, amelyek nem a marketingszagú globális konzumipar termékei és ezért van saját karakterük. Az eltűnőben lévő kiskocsmák helyébe mi tud lépni? Érdemes Klaus többi képét is megnézni: https://klauspichler.net/project/golden-days-before-they-end

2025. április 27. Elsöprő erővel ünnepelte meg 30. születésnapját a Söndörgő tegnap este a Dürerben, már az első szám végére olyan hangulatot teremtettek, amilyen egy jó koncert végére szokott kialakulni. Az Eredics testvérek és unokatestvérük felsorolhatatlan mennyiségű, egymástól nagyon különböző karakterű hangszeren játszanak, mindegyiken elképesztő virtuozitással (lásd alább). Tulajdonképpen a legüdítőbb az, hogy a délszláv népzenéhez milyen frissességgel nyúlnak, nem lesz negédes és „sok”, mint olyan gyakran a balkán bandák, a jó ízlés megóvja őket ettől a csapdától. Az pedig a ráadás, hogy három évtized után is lelkesen, örörmmel nyomják!
Eredics Áron: prímtambura, tambura szamica, darbuka, ének
Eredics Benjámin: brácsatambura, trombita, ének
Eredics Dávid: klarinét, szaxofon, kaval, prímtambura, basszprím-tambura, ének
Eredics Salamon: harmonika, furulya, hulusi, basszprím-tambura

2025. április 26. Ezen a szuper képen Tamási Miklós, a Fortepan alapító-szerkesztője egy földről épp összeszedett hagyatékkal a kezében áll a budapesti Vaskapu utcában 2015 novemberében. Ekkor még nem is tudta, hogy milyen zseniális anyagot mentett meg éppen! A világ arrafelé tart, hogy vége legyen az 1970-es évek óta létező lomtalanításoknak, ugyanis a szelektív hulladékgyűjtéssel nem fér össze ez a hungarikum. Pedig sok fotó így talált el a Fortepanra, a megsemmisülés előtti utolsó pillanatban. Lukács Zsolttal összeállítottunk egy lomtalanítás-ódát és mutatunk olyan fényképeket, amik a szemétből kerültek elő – a Capa Központ és a Fortepan együttműködésében futó – Heti Fortepan blog pénteki posztjában. https://hetifortepan.capacenter.hu/lomtalanitas
Fotó: Villányi Csaba és Salát Zalán Péter

2025. április 23. A tegnapi új szín felfedezős posztomról jutott eszembe, hogy azért a Kaliforniai Egyetem mellett Ózdon is dolgoznak a természetben fel nem lelhető színek népszerűsítésén. Két tavaszias hangulatú természeti kompozíció a húsvéti ózdi piacról.

2025. április 22. Pont a Capa Központ arculati türkize hasonlít a legjobban ahhoz az olónak elnevezett új színhez, amit nemrégiben láttak egy kísérlet keretében a Kaliforniai Egyetem kutatói. De az itt látható kékeszöld négyzet csak egy gyenge utánzat, mert az új szín a valóságban nem reprodukálható, csak a retina lézeres stimulálásával hozható létre és a kutatók szerint telítettebb, mint bármelyik szín, amelyet a való világban láthatunk. Szívesen megnézném...

2025. április 17. Így nézett ki 1520 évvel ezelőtt a Kristálygömb-köd, amely egy haldokló csillag körül alakult ki, és a James Webb űrteleszkóp épp most készítette róla ezt a képet. Másfél évezredbe telt, mire a fény eljutott hozzánk erről a gyönyörű kreációról. Erről újfent eszünkbe juthat az a nagyon egyszerű, de valójában felfoghatatlan összefüggés, hogy minél messzebbre nézünk az űrben, annál messzebbre láthatunk vissza a múltba. Hogy ez a köd most hogyan néz ki, az majd az 1520 évvel utánunk jövők számára fog kiderülni.

2025. április 16. Mit lehet ehhez még hozzátenni?

2025. április 14. Inkey Tibor fotográfus fényképeiből egy újabb adag került fel nemrégiben a Fortepanra és akkor szúrtuk ki, hogy az egyik abból a Tigris utcai házból készült, ahol én is lakom. Aztán az Inkeyt bemutató Heti Fortepan blogposzt szerkesztése közben találtam egy másik kockát, amin épp a szomszéd ház épül és akkor esett le, hogy pont ugyanott rakom össze Inkeyről a cikket, ahol 60 évvel korábban azt a fotót készítette. De ettől a személyes száltól függetlenül is érdemes Kéri Gáspár szuper cikkét elolvasni Inkeyről és jó fotókat nézegetni... https://24.hu/belfold/2025/04/12/foto-inkey-a-fotografus-akinek-az-eletmuve-a-magyar-20-szazad-lenyomata-lehetne/

2025. április 7. Kedvenc családi fénykép. Anyai nagyapám fotója a már akkor is – és élete 92 éve alatt mindig – elegáns nagymamámról. Felkerült róluk néhány kép a Fortepanra. Megvannak a meleghangú szerelmes levelek, amiket az ekkor katona Szalontai Jancsi írt Zsigmondi Zsuzsikájának Kalocsára az 1940-es évek elején – számomra egy párhuzamos univerzumban. Ismeretlen világ ez nekem azért is, mert a nagy viccmester hírében álló nagyapám születésem előtt nyolc évvel meghalt autóbalesetben, így idősebben sem ismertem. A húszéves körüli, nagypapává soha nem vált nagyapám jobb oldalt ül ezen a fotón: https://fortepan.hu/hu/photos/?id=295865